A legszebb kéktúra szakaszok a Pólómóló ajánlásával
Mi amolyan klasszikus covid túrázóként kezdtük el bejárni az országos kéktúra útvonalát. Elmondhatjuk, hogy igazából nem volt túl sok tapasztalatunk, amikor elkezdtünk túrázni. Az első szakaszunkat a legnagyobb nyári hőségben tettük meg a Balaton-felvidéken. Na ezt senkinek nem ajánljuk.
Rendkívül sok kalandunk volt főleg az elején. Volt, hogy bőrigáztunk, eltévedtünk vagy lekéstük a helyi buszokat, de mindig mosolyogva tértünk vissza, mert a csodaszép helyeken jártun távol a város zajától.
Mára már túl vagyunk az első 500 km-en és leginkább Nyugat-Magyarországot jártuk ez idáig. Így erről a részről fogunk neked néhány javaslatot tenni, hogyha még nem kéktúráztál korábban, akkor mely szakaszokkal érdemes kezdened.


Először gondold át, hogy hány kilométernyi távolságot tudsz élvezetesen megtenni és próbálj meg ennek megfelelő szakaszt választani.
Mi először kisebb távokkal kezdtünk és a covid alatt nem szívesen tömegközlekedtünk, ezért egy szakaszt oda vissza teljesítettünk. Így nem kellett várni a helyi járatra vagy túlzottan rákészülni, hogy le legyen szervezve a logisztika.
Néhány alapvető felszerelés
Még kezdetben is mikor rövidebb szakaszt teljesítesz fontos, hogy vigyél magaddal elegendő vizet, már csak azért is, mert az erdőben igen ritka a vízvételi lehetőséged. Melegebb időben több folyadékra lesz szükséged, ezért mi a 1,5 literes mentes vizet javasoljuk. A vizet, és mondjuk még egy két szendvicset dobd bele egy hátizsákba, amibe érdemes még pakolnod zsepkendőt, fertőtlenítőszert is. Soha ne kelljen, de Jobb mindenre felkészülni.
Kéktúra szakaszok Budapesten és környékén
Budapest környékieknek szívesen ajánljuk első szakasznak a Pilisszentkereszt – Dobogókő útvonalat.
Dobogókőn már sokan járhattatok, így ez biztosan ismerős lesz. Viszont, ha Pilisszentkeresztről elindultok a kéken Dobogókő felé, ott sok különlegesen szép látványban lesz részed. Beleértve a Zsiványsziklákat és egyéb természeti látványosságokat. Majd Dobogókőre érve meg tudtok pihenni, ahol büfék és mosdók is várják az odaérkezőket. A népszerű kirándulóhelyről busszal vissza lehet jutni viszonylag könnyen a kiindulópontra. Ez a szakasz távolságban sem hosszú, mindösszesen 4,2 km, így akár oda vissza is kényelmesen megtehető.
A szakaszok kiválasztásakor érdemes figyelni a szintkülönbségre is. Például az említett Pilisszentkereszt – Dobogókő szakasz odafelé 375 méter szintkülönbséget jelöl, ami már egy közepes szintkülönbségnek mondható, ha kezdő túrázó vagy. Ha úgy érzed, hogy ez elsőre sok lenne, akkor érdemes egy kisebb szintkülönbséggel bíró szakaszt választani.
Kilátás a Duna kanyarra

Szintén Budapest környéki és egy nagyon nagyon szép szakasz a Börzsönyben a Törökmező Turistaház és a Nagymaros közötti szakasz, ami 10,9 km hosszú és 380 méter szintkülönbséget jelöl. Útközben hagyás ligeteken keresztül, nagyon szép erdei részeken halad és a Julianus barát tornyot érintve érjük el Nagymarost. A Julianus barát kilátóból csodálatos, panorámás kilátás nyílik a Duna kanyarra. Nekem személy szerint ez az egyik kedvenc kilátóm.
Egy kis hegymászás
Nagyon sokáig húztuk – halasztottuk a Nagy Gete megmászását, mert nagyon sok rémisztő dolgot olvastunk róla az interneten. Végül nem is volt olyan vészes felérni a csúcsra, ahol egy fantasztikus panoráma kárpótolt. Úgyhogy bátran ajánlom neked is ezt a szakaszt.
A Nagy Gete Tokod és Dorog város közötti részen fekszik és ez a szakasz 9,2 km hosszú és 360 méter szintkülönbséget kell hozzá legyőzni. Ajánljuk, hogy Tokod felől indulj el. Onnan meredekebb lesz fölfelé, viszont sokkal jobb fölfelé megtenni és biztonságosabb is. A csúcstól lefelé haladva egy nagyon kellemes, lankás részen fogsz haladni az erdőben, amit leginkább ősszel ajánlok, mert fantasztikus színkavalkádban lehet részed itt, amikor – ahogy a túrázók mondják- „tüzel az erdő”.
Kora tavasszal ajánlatos a Gerecsét célba venni. Márciusban Szárliget és somlyóvár szakaszon, illetve innen lefelé Koldusszállás felé, több helyen találkozhatsz tavaszi kikericsekkel, amik még a az előző év avarjából kibújva, csodás élénk sárga színpompájával varázsolnak el. Somlyóvárról csodás panorámát élvezhetsz a Gerecse vonulatait szemlélve.


Szintén tavasszal pusztamarót környékét ellepik medvehagyma fövenyek, zöldre festve az éledő erdő alját. Ilyenkor érdemes magaddal vinni egy pici dobozkát vagy kosarat amiben tudsz gyűjteni magadnak medvehagymát, hogy ha szeretitek. Figyeljetek rá, hogy hol szeditek, mert a szigorúan védett területeken egy szál medvehagyma leszakításáért is komoly büntetés jár.
Öltözködési tipp: Vedd figyelembe, hogy az erdő, mező mindig hűvösebb. Nyáron ez kívánatos, de az ősztől tavaszig tartó hidegebb időszakra érdemes könnyű, de meleg ruházattal felkészülnöd. Nekünk a cipzáras polárpulóver, és softshell kabát vált be. Gyakran belefutottunk abba, hogy reggel még mindent több rétegben magunkra vettünk, majd az emelkedőknél már lehúztuk a cipzárokat. Végül napközben mikor kisütött a nap, és melegebbre fordult az idő nekivetkőztünk. Ilyenkor jön jól, ha csak könnyebb pulóvert, kabátot kell cipelned. Ha pedig nyári melegben indulsz útnak akkor vigyél magaddal egy „esőriasztó” esőkabátot.
Hosszabb kéktúra szakaszok nem csak haladóknak
Ha már egy picit belejöttetek a túrázásba, akkor a Zirc – Bakonybél szakaszt egyben ajánlom megtenni. Ez már így egy picit hosszabb táv lesz, de a fantasztikus természeti látvány kísér végig.


Borzaváron a nyár végén almafákról szedhetsz gyümölcsöt, majd elérve szépalmapusztaát a ménest csodálhatod meg. A kőris erdőn át éritek el a Kőris hegyi kilátót. Előzetesen érdemes pici sajtkockákkal is készülni, ugyanis a kilátónál egy csúszka család nagyon szereti a sajtot és a kiránduló asztalokhoz bátran oda repülnek 1-1 falatért. Bakonybélben érdemes egy éjszakát eltölteni például a Vadszőlő fogadóban.
Megfelelő ruházat a túrázáshoz
Néhány szakasz után induljatok el bátran bármerre. A Kéktúra mindenfelé csodát rejt. Nem lehet akadály semmilyen időjárási körülmény! Hiszen tudod nincs rossz idő, csak rossz felszerelés! De szerencsére a felszerelés sem okozhat gondot mert a Pólómóló webshopban mindent megtalálsz ami a túrázáshoz kell. Legyen az meleg pulóver, széldzseki vagy vastagabb kabát, esetleg terepmintás póló vagy hátizsák.
Kellemes túrázást kívánunk és reméljük hogy valamelyik szakaszon összefutunk!



Olvasd el kapcsolódó blogbejegyzésünket: