Schrödinger macskája – érthetően
A Schrödinger macskája tulajdonképpen egy kísérlet volt. A kvantummechanika alapelve szerint a fény és az anyag egyszerre mutat hullám és részecske tulajdonságokat. Mindezt szuperpozíciónak nevezzük. Vagyis a rendszer ilyenkor olyan állapotban van, amikor bizonyos tulajdonságait nem tudjuk egyértelműen megállapítani. Azaz a részecskék egy időben több helyen, akár különféle állapotokban is lehetnek… Hogy, mi? És mi köze ehhez egy macskának?
Nézzük csak meg, hogy Erwin Schrödinger, a híres, Nobel-díjas osztrák fizikus miként magyarázza el mindezt a “macskája” segítségével. Illetve azt, hogy miért is van szükség ennek a megértésére.
Képzeljük el, hogy egy macskát egy kartondobozba zárunk (elméletben). A dobozban található valamennyi radioaktív izotóp, egy Geiger-Müller számláló, amihez hozzá van kötve egy kalapács és egy mérges gázt tartalmazó üveg. Amikor az izotópban elbomlik egy atom, azt a számláló regisztrálja, ez kimozdítja a kalapácsot, ami összetöri az üveget, így a méreg kiszabadul, a macska pedig elpusztul.
Elvileg.
De az is lehet, hogy adott időben az atom nem bomlik le, így a macska életben marad…
Azaz a macska szuperpozícióban van. Vagyis él és halott is. Mindez egészen addig érvényes megállapítás, amíg ki nem nyitjuk a dobozt és nem végezzük el a szükséges méréseket. Amíg ki nem derítjük azt: él-e vagy halott az állat.

Schrödinger macskája valamivel tudományosabban:
Amíg ki nem nyitjuk a dobozt, a macska hullámfüggvénye egy élő és egy halott macska hullámfüggvényét egyszerre tartalmazza.
Elég furán hangzik…
Schrödinger szerint is.
A Nobel-díjas fizikus is úgy véli: abszurd az, hogy a macska egyszerre volt élő és halott is. A szemléltetést is viccnek szánta. Szerinte a gondolatkísérlet arra világít rá, hogy a hétköznapok során nem találkozunk egymással keveredő állapotokkal. A tudós azt állítja, hogy a szuperpozíció kizárólag az elemi részecskékre jellemző. Adott határokon belül nem fordulhat elő.
Annak ellenére, hogy annó mindez poén volt, elég sok vitát generált. Egyesek azt mondják, hogy mindez bizonyíték Isten létezésére is. Hiszen minden megfigyeléshez kell egy megfigyelő.
Számos tudós egyenesen badarságnak tartja a kísérletet. Szerintük egy kamera egészen könnyen megmutatja, hogy a macska éppen él vagy már halott.
Aztán vannak azok, akik szerint mindez jól bizonyítja azt, hogy több kvantumvilág létezik. Szerintük az egyik világban összetört az üveg és meghalt a macska, a másikban túlélte a kísérletet és életben maradt.
Aztán vannak, akik szerint a kísérlet egyáltalán nem poén. Sőt, részben rávilágít arra, hogy mérés hatására a részecske hullámfüggvénye összeomlik. Vagyis nem tudni, hogy amit tapasztalunk, az a valós eredmény vagy a mérés hatására kialakult állapot.
Legyen bármi is az igazság, a poénként indult szemléltető kísérlet egészen ismertté tette azt a bizonyos macskát.
“Már több mint 80 éve létezik szuperpozícióban Schrödinger macskája.” Az évek során pedig rengeteg sorozatban, köztük az Agymenőkben is szó esett már a kísérletről. Kapható már vitás kérdések eldöntésében segítő, asztalra kihelyezhető Schrödinger doboz.
Ha pedig egy jó pólót, vagy pulóvert keresel amit a cicád összebundázhat, akkor néz körül a polomolo.hu ruházati webshopunkban.
Cicás póló csillogó arany glitter mintával

Forrás:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Schrödinger_macskája
https://hvg.hu/tudomany/Napi_kutyu_Schrodinger_macskaja__dontson_a__8DOFSH https://index.hu/tudomany/til/2015/11/05/schrodinger_eredetileg_viccnek_szanta_a_macskat /
Gyere, és olvass további érdekességeket blogbejegyzéseinkben!